(Aoi gondolatai)


Elbűvölten fekszünk, egymás mellett némán,
hosszú fürtjeid, selymesen simulnak én rám.
Nem beszélünk egymáshoz, a szavak haszontalanok,
s elmémben egymást követik a fékevesztett gondolatok.



Végigsimítok a puha, illatos szálakon,
újra ráeszmélek, mindig utánuk vágyakozom.
Lágyan siklanak végig az ujjaim között,
úgy hiszem, beléjük maga a szépség költözött.



Hisz úgy növekednek, csendben, lassan szelíden,
mint a fák ágai egy eszményi tájképen.
Nem tudok tőlük elszakadni, közéjük bújtatom az arcom,
te pedig mosolyogva figyeled, ahogy hajfétisemben vívódom.