Mindennap ugyanaz, mégis új nekem,
ez a homályban tengő, opálos életem.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
ez a homályban tengő, opálos életem.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Kilépek a nyomasztó sötétből, mi van körülöttem,
többé nem leszek csak egy árny, ezt eldöntöttem.
Dermesztő hideg, sírhant illat és túlvilági zajok,
kísérnek, ahol halkan, és biztosan elhaladok.
Lassan felemelem a tollát, s papírjára írok,
s ő halálra vált arccal bámulja az egyetlen mondatot.ől, mi van körülöttem,
többé nem leszek csak egy árny, ezt eldöntöttem.
Dermesztő hideg, sírhant illat és túlvilági zajok,
kísérnek, ahol halkan, és biztosan elhaladok.
Lassan felemelem a tollát, s papírjára írok,
s ő halálra vált arccal bámulja az egyetlen mondatot.
„Örökké melletted.”Örökké melletted.”
ez a homályban tengő, opálos életem.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
ez a homályban tengő, opálos életem.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Csak csendben figyelek, mintha egy bútor lennék,
egy kopott tükör, melyet szívesen összetörnék.
Hol itt az értelem?
Immár a hetedik pókháló díszíti a szobám,
hét éve már, hogy keresem szabadulásom módját.
Tudatni akarom a bár oly kétes létezésem,
hogy itt vagyok, itt a megbújó sötétben.
Egyszer sikerül talán.
Szólni szeretné
Szólni szeretnék, hiszen van egy társam,
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
ki velem együtt él, bár engem nem láthat.
Keresem tekintetét, hogy csak nézzem rám,
ha erősen akarom, a lány megláthat talán.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Még ha ez csak látszat.
Kaparom, karmolom, letépem
hamuszürke bőrom, s kérdem,
miért kell így léteznem?
Sírok, sikítok, kiabálok,
de nem hall, csak ha suttogok,
álmában tudatom, hogy vagyok.
Kilépek a nyomasztó sötétből, mi van körülöttem,
többé nem leszek csak egy árny, ezt eldöntöttem.
Dermesztő hideg, sírhant illat és túlvilági zajok,
kísérnek, ahol halkan, és biztosan elhaladok.
Lassan felemelem a tollát, s papírjára írok,
s ő halálra vált arccal bámulja az egyetlen mondatot.ől, mi van körülöttem,
többé nem leszek csak egy árny, ezt eldöntöttem.
Dermesztő hideg, sírhant illat és túlvilági zajok,
kísérnek, ahol halkan, és biztosan elhaladok.
Lassan felemelem a tollát, s papírjára írok,
s ő halálra vált arccal bámulja az egyetlen mondatot.
„Örökké melletted.”Örökké melletted.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése