Hang

Erősödő, sötét hanghullám torlódik
Fejem zúg, tőlük csattanóan visszahangzik,
Szívem burka reped, felülete pattogzik.

Hangos morajlás ütközik a festett falaknak
Visszapattan, újra felhangzik, majd elhallgat.
Forrásából előtör, sejteken zongorázik, felzargat.

Nem várt indulat kél, kezem ökölbe szorul
Egy ér az agyamban durran, lüktet piszkosul.
Röpke pillanat alatt, mi szilárdan állt, elborul.

Néma inger dulakodik előtörni felszínem alól
Tiltott cselekvés miatt akadály belém karol.
Lefékez, s lassan elterel hazulról.

Tehetetlenség dühe évek óta feszeget
Szónak néha nem parancsol, határokat tépeget.
Múltam láncai felcsillognak, látom a képeket.

Durván peregnek, sértik szemem világát
Megéget szegélye, rám süti bélyegét, nyomát.
Lelkem már nem is érzi miért kapott ekkorát.

Ellentmondást vallok, pedig látom az igazságot
Eszmém gondolatban már többször kardot rántott.
S ez talán a legszörnyűbb, mi valaha bántott.

Szétmorzsolja ép énemet, s tönkreteszi
Az idő nem gyógyítja meg, csak emésztgeti.
Új vihar jő, elfújja, utolsó morzsáját feléli. Ősi hiba melyet nem dobnak el soha
Jöhet, mehet az égen a gömbfelhő ide-oda.
Végül keserűen nevet majd a közös csoda.