Érzelem

Kezemben tartok egy fűszálat.
Néha azt hiszem csupán káprázat.
Csillogó fehéren, fenn a kék égen, a felhők alatt.

Lábam vízbe rúgom
Gondolataim cukormázban mártom.
Ragyogó sárgán, mint a márvány, üldögélek árván.

Elterülök a réten
Feneketlen álmaimba megtérten.
Rikító vörös, sikító zöld, barna, mint a föld.

Fejem feléd fordítom
Kezem feléd kinyújtom.
Fekete, fehér, a kettő együtt mindent megér.

Érzem, hogy körülölel, elrabol.
Egy pillanat a vágyamból.
Megvédenélek, de sajnos nem lehet.
Elválaszt minket az őrület.

Te nem érzed, amit én érzek,
Néha ezért egészen elvérzek.
Nincsenek rá szavak,
Ami van, az is a torkomon akad.

Kimondani? Hiba lenne.
Úgy már semmit sem érne.
Így meg kell szenvednem érte.

Szívemben vad küzdelem,
Bátran rendelkezz velem.
Érted önzetlenül megteszem.
Mélyebb ez, mint a szerelem.

Szeretet ez, mely örökké lobog.
Talán neked nem egy nagy dolog.
Egészen átitat, részeggé itat.

Egyszer éreztem majd ugyanezt,
S alig vártam újra!
Itt van, megint átadom magam.
Ez lennék én: magam, magam.