Ő

Ott áll előtted, lehet észre sem veszed.

Nem tudod ki ő, bánatát nem érzed.

Ácsorog magányosan, elmélázva

Lelke könnyektől elázva.

Tetőtől talpig, dideregve, fázva.

Tétován elindul, maga sem tudja merre

Persze, te ügyet sem vetsz erre.

Ő bezzeg szívében meggyötörve

Földig saját tőrébe dőlve

Szakadt táskával a vállán lassan tovalépne.

Felteszi a kérdéseit, kutatja okát

Saját zavarodottságán nem lát át.

Nincs hová mennie, érzi minden nap

Amíg csak az alkonyat megvirrad

Csupán megbánás, amit kap.

Elveszett fejében legbelül, egyedül

Nem lel biztos támasztékot maga körül.

Nem tudsz segíteni neki, próbálhatod

Végeredményben ugyanazt kapod

Magát vissza neki, nem adhatod.

Hazudik, újra darabokra törik,

Elrejti arcát, belül vérzik.

Elveszti az eszét, összeomlik.

Már nem-e világban létezik.

S ez mind előtted történik.

Látod már?