Ujjaim hangtalanul távolodnak tőlem
Az év utolsó percei menekülnek előlem.
Bámulok puszta tenyerem közepébe
Apró vonalak cikáznak egymás elébe.
Csenevész törések futnak rajta széjjel
Nem játszanak soha a kósza széllel.
Hepehus kicsiny dombok sorakoznak
Tintás színű erek a bőr alatt sorvadoznak.
A zord tájról felkapva hirtelen cselekszek
Odakapok, pedig csun a földön fekszek.
Feltászkodok, s magam nagyjából leporolom
sétára indulok, nézelődöm, majd újra felbukom.
Értetlenül pislogok fekete tükörképemre
Miért is nézek szüntelen saját szemembe?
Barna árnyalatban nyugtatja a világot
Pedig igazából letép minden egyes virágot.
Egyik filmkocka elpereg, előugrik a másik
Közöttük itt-ott sejtelmes fény előmászik.
Mint palettán a festékek, összeverekednek
Kék, zöld, lila, s egyebek belőlük elegyednek.
Hegyek, völgyek, vegetáló sík területek
Váltakoznak, s sokszor olyan érthetetlenek.
Élet ez,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése