Címtelen.

  Síri csend van, csak az ég zokog.
  Siratja az elmúlt tegnapot.
Szürke szobámban, sötét sarokban.
Siratom az életem, mely most romokban.
  Felesleges minden, a könny is az arcomon.
  Nincs Isten, de ha mégis akkor gyűlöl nagyon.
Régen talán hittem, bíztam a mesében.
Hittem, hogy eljön majd értem is a hercegem.
S mikor mégis megjelent, olyan érzés kapott szívembe.
Melytől szabadulni nem tudok, pedig minden porcikám szeretne.
Szeretem, pedig gyűlölnöm kellene.
Mert ő volt ki a szívem darabokra törte.
Egyet tudok, a sorssal játszani nem érdemes.
Hisz bármennyire is harcolok, én leszek a vesztes.